9. fejezet: Magához láncol a múlt

Sukchun – kilenc évvel ezelőtt:

Először nem akartam elhinni, hogy egy fiatal fiú ül a vörös ágytakarón, és láthatóan csak egy lepedő fedi a testét. A nyakában lánc csörgött, és hirtelen elfogott a késztetést, hogy a kocsimig meneküljek, és soha többé ne jöjjek vissza onnan.

– Ez…mi ez itt? – mutogattam döbbenten az ágyra, mert hiába tudtam, hogy tényleg ül ott valaki, nem akartam elhinni.

– Szép fiú, igaz? Magunknak szereztem. Te mondtad, hogy valahogy fel kellene dobni a szexuális életünket, nem?

– Hát én nem pont erre gondoltam – közelítettem meg lassan az ágyat, hogy közelebbről szemügyre vegyem a fiút. Alig lehetett tizenhét. – Nagykorú egyáltalán?

– Nem, de pont ezért olyan értékes.

– Te most viccelsz velem, ugye? – kaptam fel a vizet. – Ez bűncselekmény.

– Ugyan már! Most mit rinyálsz annyit? Szerinted még szűz? Az ő hibája, hogy ebből keresi a kenyerét. Nem én mondtam neki, hogy rendes munka helyett árulja magát.

Veszekedhettem volna, hogy ezzel a húzásával éppen, hogy támogatja ezt a pénzszerzési formát, de vele nem lehetett veszekedni. Mindig volt újabb és újabb kifogás a tarsolyában, így inkább csendben maradtam, és a fiúra koncentráltam. Nagyon szép volt. Hatalmas szemek, vékony orr, fehér bőr, és rózsaszín, dús ajkak, mindenki álma, de mégis ott bujkált bennük a szomorúság és az elhasználtság. Hogyan éghet ki egy tizenhét éves fiú? Miken kellett ehhez keresztülmennie? – simítottam végig az arcán gyengéden, mintha vigasztalni akarnám, és bármilyen jól is próbálta titkolni, észrevettem az apró rángást a tagjaiban, ahogy hozzáértem. Nem undorodott, de félt. Félt, hogy mit teszünk vele, és minden erejével küzdött az ellen, hogy befogadja a gondoskodásom.

Ez egy hónap után sem változott.

Jaejoongot a drágalátos párom rendszeresen használta előjáték gyanánt, néha olyan durván, hogy azonnal le akartam állítani, de ekkor mindig csak azt a választ kaptam, hogy ne féltékenykedjek, a fiú amúgy is ezt szereti. Jaejoong eltorzult arcát figyelve kételkedtem abban, hogy valóban annyira szeretné, de mindig nagyon engedelmesen viselkedett. A párom néha aranyos kiskutyának hívta, amikor kedveskedni akart neki, és Jaejoong mintha meg akart volna felelni ennek. Egyetlen rossz szó nélkül tűrte, hogy a földön aludjon a radiátorhoz láncolva – mert a stircije külön kikötötte, hogy Jaejoong így szeret aludni –, és bár az ételt elfogadta, a játékokat csak szolgai kötelességéből tette meg. Sosem láttam örömet a szemében, amikor együtt társasoztunk, vagy kártyáztunk, mindig üres maradt a tekintete, robotként végrehajtotta a feladatokat, de egyetlen egyszer sem engedte meg magának azt a luxust, hogy élvezze.

– Jaejoongie, az egyik ügyfelemtől kaptam ajándékba két vidámpark belépőt. Lenne kedved eljönni velem? – kérdeztem egy nap.

– Hyung, te szeretnéd, hogy elmenjek veled? – kérdezett vissza. A kis köténykében igazán elbűvölőnek tűnt, ahogy a mártást kavargatta, talán ez volt az egyetlen dolog, amiben kiteljesedhetett.

– Jaejoong-ah, én azt kérdeztem, hogy te szeretnéd-e.

– Ha te szeretnéd, én is szeretném – tért ki a válasz alól, és elzárta a gáz.

– Jó, akkor szeretném – csattantam fel. Borzasztóan dühített, hogy nem tudtam normális érzelmet kicsalni belőle. Kíváncsi voltam a valódi Jaejooongra, az engedelmes robotot már jól ismertem.

Csalódnom kellett.

Felült velem minden szarra, amitől rettegtem, de őt meg sem hatotta. Evett vattacukrot, vettünk perecet és még ijesztgették is a szellemkastélyban, amitől én hangosan sikongattam, de Jaejoong továbbra is érzéketlen maradt. Mindent megtett, amit kértem tőle, és egyetlen egyszer sem kért semmit önszántából.

Teljesen letörten sétáltam ki a díszes kapun, és átkoztam a sorsot, amiért ilyen szerencsétlen életet írt elő nekem, amikor Jaejoong egyszer csak megbökte a karomat.

– Hyung… Az ott egy állatkert? – intett a kovácsoltvas kapura.

Azonnal lecsaptam az alkalomra, és vettem magunknak két jegyet. Aznapra nem volt semmi dolgom, bőven ráértem császkálni, és három órán át gyönyörködhettem Jaejoong elragadó arcában. Levetkőzte a kemény kagylóhéját, és megcsillogtatta a benne lapuló igazgyöngyöt. Visszament kisfiúba, és szinte rángatott maga után egyik állatkarámból a másikba. A legtöbb időt az elefántoknál töltöttük el. Jaejoong ragyogó mosollyal etette őket a kezéből, és amikor lementünk a parkolóba, hirtelen a nyakamba ugrott.

– Köszönöm, hyung – fúrta az arcát a nyakamba. Boldogan zártam a karomba, és megpróbáltam eltitkolni a szívem heves dobogását. Abban a pillanatban szerettem bele abba a csodás tüneménybe, akit utána már nem is tudtam elereszteni a közelemből.

A párom persze félreértette az egészet. Azt hitte, hogy szerelemmel szeretem a fiút, és kegyetlenül megbüntette ezért. Először nem mertem szólni, mert féltem, hogy engem is bántani fog, de egyszer olyan csúnyán elverte Jaejoongot, hogy azt már nem tudtam szó nélkül hagyni.

– Miért bántod ezt a szegény gyereket? – fortyantam fel a nappaliban.

– Még védeni mered? Te, aki csalsz a saját házamban?

– Hogy csalnálak már? Jaejoongra nem férfiként tekintek, hanem gyerekként.

– Van neked saját gyereked, nem? Inkább fűzd meg az exedet, hogy engedjen a közelébe, és ne a rabszolgánkat babusgasd!

– Az istenért! Jaejoong is ember! – csaptam az asztalra.

– Nem, ő nem ember. Ő csak egy tárgy, akit használnak. Egy lusta, erkölcstelen szemét, egy nyavalyás kis kurva, akinek az a dolga, hogy odatartsa a seggét a pénznek.

Aznap este kidobta Jaejoongot a házból. Azt mondta, menjen vissza a stircijéhez, és ha egyetlen egyszer is meglátja a közelben, megöli. Jaejoong ijedten nézett rám segítséget várva, de nekem nem lehetett szavam ebben. Az a ház nem az enyém volt, nem ígérhettem meg neki, hogy fedelet biztosítok neki.

Két hétig bírtam a hiánya nélkül.

– Rendben, menj csak a szeretőd után! Éljetek kettesben a híd alatt. Holnaptól kereshetsz új munkahelyet is.

Azt hitte, nem tettem félre semmit a közös életünk alatt, azt hitte, hogy teljesen rá vagyok utalva, de megvoltak a saját kapcsolataim az üzleti világban, és már a feleségem mellett is odafigyeltem a pénzemre.

Első körben kivettem egy takaros kis lakást az egyik felhőkarcolóban, majd elkezdtem nyomozni Jaejoong után. Nem én hoztam be az életünkbe, így fogalmam sem volt róla, hogy az exem hol találta, de egy dörzsölt magánnyomozó hamar felkutatta az elhagyatottnak hitt örömtanyát.

Az épületben pislákoltak a lámpák, a bútorokat összetörték vagy elkoptatták, a szőnyegeket kitaposták és a falról mállott a vakolat. Az egész helyen penészbűz és cigarettafüst áradt, a lányok pedig betegnek és elhasználtnak tűntek.

– Miben segíthetek? – kérdezte egy lány a recepciós pult mögül. El sem hittem, hogy ez a hely valaha egy hotel volt. Nem is, inkább csak motel.

– A főnököt keresem. Üzleti ügyben.

Egy oldalsó irodába vezetett a hölgy, ahol egy igazi aljas bűnöző henyélt. A lábát az asztalon pihentette, a viseletes bőrszékre úgy tekintett, mintha a trónja lenne, és ahhoz képest, hogy milyen körülmények között tartotta a lányait, boldogan nyalta ki az egyiket. Zavarba hozhatott volna a jelenet, amibe hirtelen becsöppentem, de megkeményítettem a szívem, és leültem vele szembe. Úgy kellett erre is tekintenem, mint egy üzleti tárgyalásra. Minél magabiztosabb voltam, annál nagyobb lett az esélyem arra, hogy győztesen jövök ki a csatából.

– Hagyjatok magunkra! – parancsolt a fejes, és letörölte a száját. – Miben segíthetek? Bérelni szeretne valakit? Barnát vagy szőkét kér? – kérdezte, majd amennyire az asztal engedte, tetőtől-talpig végigmért. – Lányt, vagy inkább fiút?

– Meg akarok venni valakit.

– Megvenni? – kérdezte, és hanyagul hátradőlt. A tekintete sötét és gonosz volt, egy igazi kapzsi rohadék lelkébe engedett bepillantani. – Kicsodát?

Amikor kiejtettem Jaejoong nevét a számon, azonnal nevetni kezdett, és első körben megpróbált lebeszélni róla, hogy az a fiú semmire sem jó, és sokkal jobbat tud ajánlani nekem, de pontosan ezzel bizonyította, hogy mennyire fontos neki. Az sem érdekelt, ha egy vagyont kell otthagynom nála, de ki akartam szabadítani erről a helyről a fiút.

– Rendben, ha ennyire kell magának, akkor legyen egy tízes.

– Tízezer? – kérdeztem vissza döbbenten.

– Nem, tíz millió.

Tíz millió nem kis összeg még nekem se, de igazából volt annyim. Ráadásul a terv már megszületett a fejemben, és az a lepratanya, ahol szegény pártfogoltam élt, csak ráerősített erre.

– Legyen. De addig nem utalok semmit, amíg minden papírját meg nem kapom, és az utolsó holmiját is el nem viszi innen.

– Ez nem lesz nehéz – vigyorodott el a férfi, és kikiabált az egyik cafkának. – Hozd ide Jaejoong cuccait.

Amikor leraktam elém egy kártyatartót, és egy mappát néhány zárójelentésről, azt hittem, hogy viccelnek. Jaejoongnak nem volt semmije a hivatalos iratain kívül. Se egy óra, se egy családi kép, semmi. Még a ruháit is ott kellett hagynia.

– Ő hol van most? – kérdeztem elhűlve.

–  A szobájában. Hármas ajtó a lépcsőtől a pincében.

Minden egyes lépés után kirázott a hideg, ahogy lementem a mocskos pincébe. Folyton a hátam mögé lestem, nem késel-e meg egy besurranó bűnöző, és amikor benyitottam a szobába, majdnem padlót fogtam a látványtól.

Jaejoong a sarokban gubbasztott egy szakadt, elnyűtt matracon, a radiátorhoz láncolva. Betegnek és soványnak tűnt, a testén friss ütésnyomokkal. Az ágyon egy idősebb lány szexelt egy krapekkal, de nem zavartatták magukat, tovább folytatták az aktust, mintha ott sem lennék. A földön elhasznált óvszerek hevertek, és attól se lepődtem volna meg, ha a fekete foltok mozogni kezdenek az ágy körül.

– Jaejoongie… – érintettem meg óvatosan az üveges tekintetű fiút, aki azonnal összerezzent, amint a vállához értem, és ijedten fordította felém a fejét. Eltartott pár percig, amíg megismert.

– Sukchun hyung?

– Igen – mosolyogtam rá bíztatóan. – Elviszlek innen. Velem fogsz lakni.

Amikor Jaejoong kezéről lekerült a bilincs, elsírta magát. Azt mondta, meg fogja hálálni nekem a kedvességem, és mindent ledolgoz, amit rá költöttem. Hiába mondtam neki, hogy erre nincs szükség, nekem az is elég, ha boldog lesz, nem tágított. Ez az élet megtanította rá, hogy semmi sincs ingyen, és ha kap valamit, azt vissza kell adnia.

Jaejoong:

Úgy ugrottam ki az ágyból, mintha égő vasra fektettek volna le, és azonnal a fürdőbe rohantam. Már megtanultam a visszafogni a hányingerem, de a csuklómat addig dörzsöltem a forró víz alatt, amíg el nem tűnt a hideg fém szorításának érzete. Régen volt már rémálmom, de Yunho tett róla, hogy zaklatottan feküdjek le. Fogalmam sem volt, hogyan reagáljak a levelére. Az biztos, hogy be kellett valahogy tapasztanom a száját, de ahogy őt ismertem, ez nem lesz egyszerű folyamat. Biztosan kérni fog valamit a hallgatásáért, és abból ítélve, hogy jelenleg ki nem állhat, nagyot fogok szívni.

Amikor lementem a nappaliba, ott már mindent átrendeztek. Érdeklődve pislogtam a mellettem elsiető lányokra, de egyikük sem állt meg, hogy tájékoztasson a változás okáról, egészen a kantinig kellett mennem, hogy válaszokat kapjak.

– Hyunie, mi ez az egész? Festeni fogunk?

– Nem. Emlékezős hetet tartunk. Visszajönnek az öregek, és mesélnek a fiataloknak. Ugye milyen remek ötlet? – kérdezte gúnyosan, és arrébb rakott egy almát a gyümölcstálban. – A legújabb pondród találta ki.

– Biztosan csak jót akart…

– Persze, mert neki még nincsen múltja. Neki nincs olyan, amire nem akar emlékezni. Nincs olyan, akivel ne akarna találkozni. Gyűlölöm az ilyen buta libákat – morogta, és a karmait belevájta a vörös gyümölcshéjba. – Ajánlom neked, hogy neveld meg, mert ha nem teszed, én fogom. Azt pedig nem teszi zsebre.

Tudtam, hogy Hyuna komolyan gondolja. Képes lenne kitépni Minah minden egyes hajszálát, ha nem úgy viselkedik, ahogy elvárja. Nem akartam, hogy egymásnak essenek, mert Minaht továbbra is nagy lehetőségnek tartottam, és egyértelműen ő kerülne ki vesztesen egy csatározásból.

Hyoyeon elragadó boldogsággal sikkantott fel, amikor leültem melléjük, és azonnal belém karolt. Duruzsolt valamit a legutóbbi fotós munkájáról, de nem figyeltem rá, Minaht fürkésztem, aki elkerülte a tekintetem, mintha tudná, hogy rossz fát tett a tűzre.

– Hyoyeon, melyik joghurtra is mondtad, hogy finom? – kérdezte Sojin, és némi közjáték után magával rángatta a szőkét. Az édes kis pillangóm továbbra sem értett másból, csak a direkt cselekedetekből, magától nem esett le neki, hogy kettesben szeretnék maradni Minahval.

Minah továbbra sem nézett rám, így át kellett nyúlnom az asztalon, hogy feljebb emeljem a fejét. Még mindig ki tudta belőlem váltani a vadászösztönt, ahogy a pillantásom a rózsaszín ajkaira esett, szívesen megkóstoltam volna őket.

– Miért nézel úgy, mint aki rosszat tett?

– Én nem akartam… – kezdte, aztán elharapta a mondatot, és inkább újba kezdett. – Jó ötletnek tűnt, és apucinak is tetszett. Tanulni szerettem volna, és azt hittem, a többiek is örülni fognak. Yoochunékat is nagyon sokan körberajongták.

– Tudom, hogy nem akartál rosszat, de szólhattál volna erről nekem is. Apuci olyan lelkes, hogy képes mindenkit visszahívni. Ő nem tudja, hogy kik okoznak felfordulást, és kik nem. Máskor hozzám gyere az ilyen ötletekkel, jó? – fedtem meg egy kicsit, majd miután bólintott, végigsimítottam az ajkán. – Hiányoztál.

Minah újra lesütötte a pillantását, ami imponált kissé, de mint pillangó, tudtam, hogy ezt a szokását le kell vetkőznie. Lehet fegyver az, ha ártatlannak tetteti magát, de sosem szabad tényleg annak lennie. Éberen kell figyelnie minden rezdülést, és a kezébe venni az irányítást. Ha folyton csak megbízik a környezetében, valaki nagyon csúnyán össze fogja törni.

– Azt mondtad, tanulni akarsz, igaz? Töltsd velem a napod, és megtanítok neked pár hasznos dolgot.

– Tényleg? – lelkesült fel azonnal. – Ráérsz? Azt hittem, dolgoznod kell.

– Majd csak holnaptól. Ha ezt befejezted, vegyél fel valami lenge rucit, és a kocsinál várlak.

Alig vártam, hogy újra elvesszek benne. Mi tagadás, élveztem, hogy szexi tanár bácsi lehetek.

Minah:

Hevesen vert a szívem, ahogy feltúrtam a szekrényemet, és végül egy egyszerű, fekete ruhát választottam, aminek nagy a dekoltázsa, és kicsi a szoknyája. A magas sarkuk közül a legkényelmesebbet választottam ki, és kabát helyett Sojin egyik bundáját vettem kölcsön. Talán csak a nosztalgia miatt, de beindított, ha hozzám simult a finom anyag. Jaejoong is először ilyen szerelésben tett magáévá, és a második menetet leszámítva, tökéletes volt.

Jaejoong nem mondta el, hogy mit fogunk csinálni, csak megkért, hogy üljek be a kocsijába, mert tanítani akar valamit. A mély sportautóban nem lehetett volna szexelni, vagy csak nagyon kényelmetlenül, úgyhogy nem számítottam semmi mocskosra, és azonnal bekötöttem magam.

– Oppa, mit szeretnél mutatni? – kérdeztem, de nem válaszolt. Ehelyett a nyaralásáról kezdett mesélni.

Türelmesen hallgattam a beszámolóját, és miután végzett, én is elkezdtem mesélni. Azokat a részeket persze kihagytam, hogy Yoochunnal csókolóztam, meg majdnem megfektetett a próbateremben, mert úgy éreztem, elég, ha azt majd a barátja elmeséli. Junsúról azonban rengeteget áradoztam, hogy milyen sokat mesélt a múltról, és hogy ahhoz képest, hogy mennyire béna vagyok, türelmesen és kitartóan alakította a tánctudásom.

Éppen a piros lámpánál álltunk, amikor Jaejoong egyszer csak levette a kezét a sebváltóról, és egyszerűen a szoknyám alá nyúlt. Egy kézzel lejjebb húzta a bugyim, majd dörzsölni kezdett a legérzékenyebb helyeken.

– Folytasd a beszédet! – utasított, én pedig zavartan hadováltam tovább.

Minél hevesebben dolgozott a keze, annál jobban akadozott a beszédem, és végül már csak nyögni tudtam az élvezettől. Kissé lejjebb csúsztam az ülésben, és felnyomtam a csípőm, hogy jobban hozzám férjen. Amikor az ujjai belém siklottak meg kellett kapaszkodnom az ülés oldalában.

– Rengetegszer adódhat olyan, hogy az egyik kuncsaftod elvisz vacsorázni, de már útközben megkíván a szálloda felé, és tartani akar egy kis előjátékot a kocsiban.

Jaejoong ujjai gyakorlottan simogattak belülről, de mégis kivárt. Párszor csinált már nekem ilyet, így volt némi előképem arról, hogy milyen érzés, és a mostani nem olyan volt. Mintha felkészített volna, és becézgetne, mielőtt a lényegre tér.

– Mivel a kuncsaftod általában kurvának tekint, úgy is bánik veled. Ne számíts arra, hogy sokat foglalkozna veled. Az előjáték a szopásból áll, amitől természetesen neked azonnal be kell nedvesedned. Ha nem, akkor is.

A lámpa zöldre váltott, így Jaejoong kihúzta belőlem az ujjait, hogy sebességet tudjon váltani, de nem kellett túl sokáig várnom, hamar keresett egy parkolót. Az ujjai szinte azonnal visszataláltak belém, de ezúttal már nem az utat nézte, hanem teljesen felém fordult a volán mögül.

– Nincs a világon olyan hosszú piros lámpa, aminél ezt részleteiben meg tudnám mutatni, úgyhogy félreálltam, de éles helyzetben ilyen nem lesz.

– Jó – sóhajtottam fel. Szerettem volna, ha végre elkezd csinálni valamit, mert a lassan köröző ujjai inkább kínoztak, mint kielégítettek.

– Mostanra már elég nedves vagy, úgyhogy kezdhetjük is – húzta ki az ujjait, majd visszafordult a szélvédő felé, és vezetést imitált.

Amikor újra megéreztem a fehérneműmben az ujját, pár vad csiklódörzsölés után azonnal a szeméremajkaim közé nyomta az ujjait, és hevesen mozgatni kezdte. Nem olyan kíváncsi, kutakodó tempóval, amit megszokhattam tőle, hanem durván és sietősen. Ha előtte nem készített volna fel, biztosan fájt volna ez a tempó.

– Bírd ki! – utasított, és még mélyebbre nyomta a kézfejét.

Csak annyit éreztem, hogy valami hihetetlen sebességgel mozog bennem, ami már kellemetlenül gyors, aztán egyszer csak vége lett, és fellélegezhettem kissé.

– Jól van, ügyes vagy – dicsért meg Jaejoong, és hagyta, hogy kifújjam magam.

Ahogy összezártam a combjaim éreztem rajtuk a váladékom, és próbáltam úgy helyezkedni, hogy ne koszoljam össze az autó bőrkárpitját, de ez aligha volt lehetséges.

– Kapcsold ki az övet, és vegyél a szádba! Az a legjobb, ha feltérdelsz egy kicsit az ülésre, akkor nem kell kicsavarnod magad.

Amíg én kényelmes helyzetbe fordítottam magam, Jaejoong felhelyezett egy óvszert magára, majd sürgetően odahúzta a fejem.

– Először csináld a saját tempód szerint – mondta, és elvette rólam a kezét.

Lassan nyaltam végig rajtam, majd a hegyét a számba vettem, és szépen lassan egyre tovább engedtem. Az autót megtöltötték Jaejoong sóhajai, és a cuppogó hangok, amiket a nedves ajkaim okoztak. Eddig mindig óvszer nélkül csináltam vele, és kissé furcsa volt a gumi tapintása és íze a nyelvem alatt, de egészen meg lehetett szokni.

– Jó, akkor most átveszem az irányítást – figyelmeztetett Jaejoong, és belemarkolt a hajamba. Nem húzta olyan erősen, hogy fájjon, de ahhoz elég határozott volt, hogy ő diktálj a tempót és a mélységet.

Nem nyomott nagyon magára, nem kellett mélytorkoznom, de elég nagy része folyamatosan a számban volt, és hiába szerettem volna hátrahúzódni, hogy vegyek egy nagyobb levegőt, nem engedte. Az orromon kellett lélegeznem, és már kezdtem kissé szédülni, amikor hirtelen hátra rántott.

A levegővételnek azonban nagyon gyorsnak kellett lennie, mert szinte azonnal vissza is nyomott magára. Ezt még elég sokszor eljátszottuk, és minden egyes visszabukásnál egyre mélyebbre került a számba.

– Kezdj el szopni! – mondta Jaejoong az egyik ilyen ráhúzás után, én pedig azonnal teljesítettem a kérését.

Minden tehetségemet bevetve cuppogtam rajta, és már kezdett kissé fájni az arcom, amikor azt mondta, befejezhetem.

– Mondtam már korábban, hogy a hangokból és tapintásokból tájékozódhatsz szopás közben. Most csak szimplán fogom a hajad, de ha érzel némi nyomást a koponyádon, az azt jelenti, hogy belátható időn belül mélyebbre fognak nyomni. Ezzel a megfigyeléssel előre felkészülhetsz, és elkerülheted a sérüléseket.

Jaejoong továbbra se engedte, hogy kivegyem a számból, de pár percig újra engedte, hogy a saját ritmusomban és módszereimmel kényeztessem. Még levegőt is vehettem úgy, ahogy a tüdőm kívánta.

– Ha mindkét kezemet a tarkódon érzed, akkor számíts rá, hogy mélytorkoznod kell – figyelmeztetett, de csak egyetlen egyszer nyomta tövig magát, utána azonnal hátrahúzta a fejem. Szerencsére nem kezdtem el öklendezni. – Jól van. Ügyes vagy – dicsért meg, és mélyen a szemembe nézett. – Már csak egy kicsit bírd ki.

Igazából élveztem, hogy Jaejoong a számban van. A farka éppen elég hosszú, és éppen elég vastag volt ahhoz, hogy fájdalom helyett inkább jó legyen, bár sejtettem, hogy ettől függetlenül is tudna bántani, ha akarna.

– Ha így fogom a fejed, – kezdte, és satuba szorította a koponyám – akkor azt akarom, hogy egy helyben maradj. Ez pedig azt jelenti, hogy előre fogom lökni a csípőmet – figyelmeztetett, és visszakormányozta a fejem a farka felé, majd addig húzott előre, amíg félig el nem veszett a számban. – Nem csinálom sokat, de meg kell mutatnom. Ne ijedj meg! Vigyázok rád.

Nem tudtam, mikor fog megmozdulni, mert nagyon cselesen csinálta. Először csak húzogatott magán, fel és le, aztán ezt egyre gyorsabban csinálta, amíg már csak pár centi hiányzott ahhoz, hogy tövig elnyeljem. Akkor aztán elkezdődött.

Attól eltérően, amikor én engedem le a torkomba a teljes hosszát, itt semmi esélyem se volt irányítani, egyszerűen csak szájba basztak. Jaejoong durván csapódott újra és újra a torkomba, kemény tempót diktálva, amitől azonnal hányingerem lett.

Szédültem, az arcomat forróság öntötte el, és bekönnyesedett a tekintetem, de hiába nem kaptam levegőt, a mozgás tovább folytatódott, szörnyű erőszakossággal.

Hirtelen csapódtam az üléshez, Jaejoong valószínűleg ellökött magától, és a forró, izzadt tenyerével elzárta az oxigén útját a számtól.

– Az orrodon vedd a levegőt, és ne nyelj addig, amíg nem szólok! – parancsolta, én pedig úgy tettem, ahogy kérte. – Szépen lassan. Nagy levegőket, és mélyre szívd!

Már az első adag után görcsbe rándult a gyomrom, és mintha Jaejoong megérezte volna, a másik kezével a csípőcsontomra fogott, és szinte az ülésbe passzírozott. A testem alig tudott mozogni, csak a hasam hullámzott néha. – Ki, be. Ki, be. Ne figyelj másra, csak a hangomra, és kántáld te is magadban! Ki, be. Ki, be.

Ez jó módszer volt, mert ha túlságosan a testemre figyeltem volna, akkor rájövök, hogy hullámzik a gyomrom, irritál a torkom, egyszerre vagyok szomjas, és érzem még mindig a farkát a számban.

– Jó, akkor most elveszem a kezem, de ne nyelj reflexből! Orron be, szájon ki. Továbbra is lassan és mélyen lélegezz!

A légzésgyakorlat nagyban csillapította a hányingerem, de még így is szörnyen éreztem magam. Néha majdnem megsültem, és tiszta verejték volt a testem, a következő pillanatban viszont meg akartam fagyni.

– Most nyelj egy nagyot, aztán azonnal zárd össze az álkapcsod!

Az első nyelés után egyszerre akartam megfulladni és elhányni magam, ami valószínűleg meg is történt volna, ha nem követem Jaejoong utasítását, és zárom össze az állkapcsom. A könnyeim azonnal végigszaladtak az arcomon, amint heves küzdelembe kezdtem a testemmel, és inkább lehunytam a pilláim, hogy ennél kellemetlenebb helyzetbe ne hozhassam magam.

– Nincs semmi baj. Ez normális. Ezzel mindenki így van az elején – nyugtatott Jaejoong.

Ezt egészen addig próbáltuk, amíg fájdalmas nyöszörgés nélkül nem tudtam nyelni egy rendeset, majd Jaejoong a kezembe nyomott egy vizesüveget, és megkért, hogy levegőzzek egy kicsit odakint.

Amint kiszálltam, azonnal megcsapott a hideg levegő, és csak akkor esett le, hogy mennyire megizzadtam. A karom olyan fényes lett a verejtéktől, mintha futottam volna, vagy a szaunából jönnék, de jól esett a hűvösség. Az autónak támaszkodva folytattam tovább a légző gyakorlatot, és csak nagyon kis kortyokban ittam a vízből.

Jaejoong pár perc múlva csatlakozott hozzám, felhúzott nadrággal, merevedés nélkül, enyhén vörös ábrázattal. Szorosan zárt a karjába, és amennyire jól esett az oxigéndús levegő, annyira jól esett a gondoskodó, meleg ölelése.

– Nagyon ügyes voltál – a karjai védelmezően öleltek körbe, és ilyen közel a nyakához éreztem a parfümje illatát. – Próbálj emlékezni azokra, amiket mondtam, ha ilyen helyzetbe kerülsz. Fontos, hogy te irányítsd az eseményeket, mert ha egy gyenge kurvának tűnsz, aki játssza a szüzet, akkor keményen fognak bánni veled.

Aprót bólintottam, és beharaptam az ajkam, hogy visszafojtsam a sírásomat, de hiába erősködtem, kitört belőlem. Nekem nem itt kellett volna lennem. Nem ezt kellett volna csinálnom.

A mentorom gálánsan megvárta, amíg kisírtam magam, majd letörölte a könnyeket az arcomról, és az ajkamra tapadt. Úgy csókolt, hogyha nem tudtam volna, hogy milyen viszonyban vagyunk, azonnal beleszeretek. Tömény szeretet, és óvás volt az ajkainak simogatásában, és nem tudtam eldönteni, hogy ebből mennyi az igazi, és mennyi az évek alatt megtanult. Mindenesetre jól esett, megnyugtatott, ráadásul a történtek ellenére is eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne ha meztelenül simulnék így a karjába.

– Szeretnél velem lenni? – kérdezte Jaejoong suttogva, amikor elváltunk egymástól.

– Ühüm… – hümmögtem megbabonázva. Hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű szeme?

– Akkor ülj vissza a kocsiba – mosolyodott el, és kitárta az anyósülés ajtaját, de továbbra is a testéhez szorított. A lehelete égette a fülem, ahogy belesúgott. – Úgy fogok bánni veled, mint egy hercegnővel, és szépen lassan elnyalogatlak, mint az olvadt csokit.

Tényleg így tett. Úgy éreztem magam a szállodai szobában, mintha a palotám hálójában lennék, Jaejoonggal pezsgőt kortyolgattunk, és még egy erotikus masszást is kaptam tőle. Igazán boldognak éreztem magam. Amikor a testünk eggyé vált, úgy éreztem, örökre így maradnék. Elveszve a csodás, barna tekintetben, ami olyan törődően és kedvesen néz rám. Szünet nélkül tudtam volna kóstolgatni az édes ajkait, amik igazságtalanul puhák voltak. Jaejoong volt számomra a testbe öntött tökéletesség.

Jaejoong:

Fájó szívvel tettem ki Minaht a háznál, szívesen maradtam volna még vele, de el kellett intéznem a yunho-ügyet. Izzadó tenyérrel, és remegő gyomorral álltam meg az ismerős ház előtt, attól rettegve, mi vár majd odabent. Ennél a luxusépítménynél már ezerszer veszélyesebb helyekre is beléptem, mégsem tudtam uralni a testem ösztönös irtózását. A csengőt nyomva úgy éreztem, mint aki a kivégzésére jelentkezik.

– Jaejoongie! – üdvözölt szívélyesen Yunho, és udvariasan beinvitált. – Tudtam, hogy el fogsz jönni, bár azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar… – a mondat vége már fenyegető hangsúlyt vett, és a bejárati ajtó kattanása sem tetszett. Össze lettem zárva valakivel, aki most engem utál a világon a legjobban, és nem harcolhatok ellene.

– Zártjuk rövidre. Mondd el, hogy mit kérsz a hallgatásodért, és megteszem.

– Oh, ez nem nehéz! – vigyorodott el, és közelebb lépett hozzám. – Téged akarlak.

Sejtettem, hogy le akar feküdni velem, Yunho kiszámítható volt, ha a vágyai kerültek terítékre. Ahogy a levélben is írta, még mindig megőrült értem, és egyedül ebben lehetett hatalmam felette. Elcsábíthattam a testemmel, de nem volt hülye, hosszú távon nem irányíthattam így.

– Milyen pózban szeretnéd? – tettem le a táskám az asztalra, és elkezdtem kigombolni az ingem. Legnagyobb meglepetésemre elkapta a kezem, és megállított a folyamatban.

– Butus Jaejoongie… Nem erre gondoltam. Amikor azt mondtam, hogy téged akarlak, nem csak a testedre gondoltam, hanem mindenre. Szabad ember vagyok, se az exem, se a családom nem fog keresni. Azt csinálok veled, amit csak akarok ebben a szép kis lakásban.

– Mit akarsz tőlem pontosan? – kérdeztem, minden erőmet arra fordítva, hogy el ne áruljam az ijedtségem.

– Elvetted, amit a legfontosabb nekem, így én is elveszem tőled a tiéd. Holnaptól velem fogsz élni, kilépsz a „munkahelyedről” és megszakítasz az ott élőkkel minden kapcsolatot. A telefonodat én fogom őrizni, de ha jó leszel, engedem, hogy kihangosítva néha-néha felhívj valakit.

Konkrétan el kellett adnom neki magam, teljesen ingyen, cserébe azért, hogy ne rombolja le az egyetlen kapaszkodómat. Időt kellett nyernem, és némi szünetet én is tarthattam. Nem ez lenne az első alkalom.

– Van pár lány, akiről gondoskodnom kell. Velük sem tarthatom a kapcsolatot?

– Nem. Van ott rajtad kívül más férfi is, aki a mesterük lehet. Holnap reggelig van időd elintézni mindent, de ha kilencre nem leszel itt, úgy veszem, hogy nem működsz együtt. Akkor pedig megy a telefon a szülőknek.

Aprót bólintottam, és magamhoz vettem a táskám. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha csak dugni akar, de nem, ő alapos bosszút tervelt ki, amiben megalázott, elvágott a segítségtől, és behódoltatott. Ha akkor kibírtam, most is kibírom – bíztattam magam, és először Yoochunt kerestem fel.

Amikor a történet végére értem, a barátom teljesen begőzölt, és már indult is volna, hogy a szart is kiverje Yunhóból, de megállítottam.

– Chunie! Ne aggódj! Megleszek.

– Dehogy leszel, hyung! Ez nem állapot. Miért nem mondod el inkább te a szüleidnek? Az elején biztosan haragudnának, de aztán megbocsátanak majd. Szeretnek téged, és biztosan értékelnék, ha te…

– Yoochun, hagyd! – ragadtam meg a vállát, és szoros ölelésbe vontam. – Már döntöttem.

– De, hyung… Miért? Miért csinálod ezt?

– Tudod, én olyan vagyok, mint egy héliumos lufi. Hiába tudom, hogy Sukchun erősen fog, folyamatosan bennem van a félelem, hogy elrepülök, és csak akkor tudok játszani a széllel, ha tudom, hogy oda vagyok rögzítve a talajhoz. A szüleim, a családom képzi ezt az apró támogatást, e nélkül nem tudnám ezt tovább csinálni.

– Akkor szállj ki! Tudok neked intézni modell munkát, vannak ismerőseim.

– Ez az én utam, ezt te is tudod. Egy ideig kibírom Yunhóval, aztán majd csak rám un. A lányok számítanak rám, nem hagyhatom magukra őket.

Sokáig öleltük egymást Yoochunnal, és amikor elengedtem, könnyes volt a tekintete. Meghatott, hogy ennyire aggódik értem, igazi jó barátom lett az évek alatt, pedig nem indult rózsásan a kapcsolatunk. Emlékeztem rá, amikor először szeretkeztünk.

Hat évvel ezelőtt:

Yoochun rengeteg ideig fürdött, majdnem egyedül elfolyatott annyi vizet, mint az itt lakók összessége. Nem értettem, mi tart ennyi ideig. Ha ennyire nem akarja, miért nem mondja? – csóváltam meg a fejem, és berontottam a fürdőbe. Ő a tükör előtt állt, és nagyot ugrott, amikor meglátott. A testén még ott csillogtak a vízcseppek, és a nagy forróság azonnal fejbe vágott. Az tusfürdőjének illata odavonzott hozzá, de igazán a saját illatát szerettem, amit csak akkor éreztem, amikor a nyakába csókoltam.

– Mi lenne, ha nem húznánk olyan sokáig? – kérdeztem, és kioldottam a törölközőjét. Az anyag a földre hullott, de hamar én is követtem, és Yoochun elé térdeltem.

Teljesen a sarkamra kellet ülnöm, hogy jó magasságba kerüljek, és alig kellett simogatnom egy kicsit, máris elég vér tódult ahhoz a férfiasságába, hogy könnyedén tovább keményítsem a számmal.

Yoochun a hajamba túrt, és megtámasztotta a fejem, aztán ahogy egyre jobban izgalomba jött, átengedtem neki az irányítást. Egészen más volt úgy csinálni, hogy saját akaratomból döntöttem így, és nem csak a pénz motivált. Sokkal jobban bele tudtam adni magam, és valóban akartam, hogy jól érezte magát.

Amikor kiengedtem a számból, és felnéztem rá, Yoochun arca majdnem olyan mélyvörös volt, mint a legújabb frizurám, és a tekintetével szinte felfalt. Éreztem, ahogy lehámozza rólam a ruhát, pedig a kezei úgy szorították a kézmosó szélét, hogy belefehéredtek az ujjai.

– Ki legyen alul? – kérdeztem, miközben csábítóan kibújtam az ingemből, és végignyaltam száján. A fejét a nyakamhoz irányítottam, és nagyon hamar a falnak nyomva találtam magam. Yoochun ezúttal inkább a szájával falt fel. – Hmm? – túrtam a hajába, ahogy a mellbimbómra harapott, majd megéreztem a kezeit a fenekem alatt, de nem akartam, hogy úgy felkapjon, mint egy nőt.

Ügyesen kikúsztam a szorításából, majd összekulcsoltam az ujjainkat, és az ágyhoz vezettem. Ott azonnal kezelésbe vettem a felsőtestét, végigcsókolva minden egyes bőrfelületet, eljátszva a tetoválásaival, majd hanyatt dobtam magam, hogy ő is tegye ugyanezt.

Lehunyt szemmel élveztem, ahogy a bőröm nyalogatta, miközben a kezével ütemesen pumpált. Yoochun nem vállalt férfiakat, mindig csak nőkkel dolgozott, de biztosan lehetett tapasztalata a saját nemével is, mert nagyon profi módon tapintott rá a vágypontjaimra.

– Szóval? – kérdeztem újra, de mielőtt még válaszolt volna, megéreztem magamban a síkosítótól hűvös ujjait.

– Szerinted? – kérdezetett vissza féloldalas vigyorral, és mélyebbre nyomta az ujját. – Túl tökéletes vagy. Ki akarlak tölteni.

– Áh – nyögtem fel jólesően, ahogy az ujjait felváltotta a farka. – Értem…

Yoochun lassan és körültekintően mozgott, aztán ahogy megadtam neki a jelet, hamar tempót váltott, és mélyeket lökött. Kereste a tökéletes szöget, én pedig élveztem minden mozdulatát. A vállait simogattam, és néha felhajoltam egy-egy csókra, de mindig csak a nyakát értem el, a fejét túlságosan fenn tartotta.

Amikor aztán végre megvolt, amit keresett, ellazult, és újra velem foglalkozott. Az arcomat csókolgatta, apró puszikat nyomva a szemhéjamra, ami igazán furcsa érzéseket keltett bennem. Kicsit úgy éreztem magam, mintha a barátnője lennék, és ez a gyengédség hatalmas kontrasztban állt azzal, ahogy közben a csípője döngölt.

Aztán leesett, hogy mit akart ezzel. Szavak helyett érintésekkel fejezte ki, hogy ez nem csak dugás, nem a testem kell neki, és nem lyuk vagyok, amit betöm, hanem emberként, partnerként gondol rám.

A hálacsókom édes és őszinte volt, életem talán első valós csókja, de nem bántam, hogy ezt vele osztom meg. Yoochun úgy bánt velem, ahogy mindenkivel kellene, aki fontos számunkra, így megérdemelte, hogy ilyen fontos ajándékot adjak neki.

Jelenben:

– Hyung, én helyettesítelek majd. Gondoskodni fogok a lányaidról.

– Yoochun, ne hülyéskedj! Neked van rendes, polgári foglalkozásod.

– Otthagyom a melót.

– Ezt nem teheted. Nem fogadom el.

– Nem miattad, hyung. Magam miatt. Utálom. Az nem az én világom, ehhez sokkal jobban értek. Ráadásul kire bíznád őket, ha nem rám? Hyunie nem vágná maga alatt fát, Donghae pedig nem tudná kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. Siwon meg…

– Siwon szóba sem jöhet – ráztam meg a fejem. Elismertem, hogy jól teljesítő lányokat nevelt ki, de az én pillangóimat már máshoz szoktattam. Siwon letörné a szárnyukat. – De, Yoochunie! Mit fog szólni ehhez Junsu?

– Azt hagyd csak rám! Te most ne foglalkozz semmivel, csak azzal, hogy minél hamarabb megszabadulj Yunhótól.

Még egy utolsó ölelés után elbúcsúztam a barátomtól, és felmentem apuci irodájába. Nem mondtam el neki, hogy miért akarok szünetet tartani. Ismertem már annyira, hogy tudjam, biztosan kiakadna, és ő maga hívná fel a szüleimet, hogy mindent megmagyarázzon, mielőtt még Yunho szétbarmolja az életem. Azt adtam be neki, hogy kell egy kis pihi, hogy átgondoljam az életem, és ezzel azonnal megvettem. Nem mondta sokszor, de tisztában voltam vele, hogy arra vágyik, hogy abbahagyjam ezt, és normális munkám legyen, de ennek még nem jött ez az ideje. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, normális párt kellene találnom, aki elfogadja a múltam, és aki képes nekem segíteni. Amíg ez nincs meg, esélytelen, hogy jó polgári életet éljek.

A legfontosabb dolgaimat összepakoltam egy bőröndbe, a többi ruhámat bedobozoltam, és kiadtam Zelónak, hogy pár napon belül hozza Yunho címére. Ő sem örült a távozásomnak, de nem féltettem. Akárki is fogja majd be helyettem, lelkiismeretesen fog dolgozni, és nem bízik meg akárkiben.

– Nyugi, hyung, mire visszajössz, olyan pipit találok neked, ami milliárdossá tesz minket – kacsintott rám, amikor lepacsiztunk, és már ment is felfedezni Seoul eldugott szórakozóhelyeit.

Úgy szerettem volna lelépni, hogy Siwanon kívül másba ne botoljak bele, de Hyuna mindig ott volt, ahol nem kellett volna, és azonnal kiszúrta a bőröndömet. Elkerekedett tekintettel nézett végig a bőrbevonáson, majd a tekintete felkúszott az arcomra, és a szememből kiolvasta, hogy nem nyaralni készülök.

– Ugye nem? – emelte meg a hangját. – Azt ígérted, hogy mellettem maradsz. Még nem vagyok jól.

– Hyuna, mennem kell – feleltem hűvösen, de nem tudtam megakadályozni abban, hogy a nyakamba ne vesse magát, és könyörögni ne kezdjen. Úgy utáltam, amikor ilyen helyzetbe hozott.

– Mit csinálok nélküled?

– Amit eddig is. Dolgozol. Te vagy a legjobb, nincsen szükséged rám.

– Ez nem igaz – veszekedett tovább.

– Hyuna, eressz el! Már döntöttem, és nem tudsz lebeszélni róla. Nem örökre megyek el, csak egy kis időre.

– De nekem az is olyan, mit az örökkévalóság – túrt a hajamba, és meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem. Előnyös volt, hogy sokkal magasabb vagyok nála, és magas sarkú cipő ide, vagy oda, ezen nem tudott sokat letornázni.

Mindig megszakadt egy kicsit a szívem, amikor könnyezni láttam, de nem tehettem mást. Yunho egyértelműen elmondta, hogy mi lesz, ha nem engedelmeskedek, és nem bírtam volna úgy a pillangóházban tölteni az éjszakát, hogy tudom, reggel már nem leszek itt. Minél hamarabb hagytam el az otthonom, annál kevésbé fájt.

Yunho elégedett vigyorral vitte be a bőröndömet a hálószobába, amit nemrég még a feleségével osztott meg. Én a nappaliban ültem, és voltam olyan pofátlan, hogy töltöttem magamnak a borból. Kellett egy kis alkohol, hogy a helyére kerüljenek az érzéseim. Hyuna könnyes szeme, Yoochun önfeláldozása, és Zelo lazaság mögé bújtatott szomorúsága megviselt, arról nem is beszélve, hogy reggel még azt hittem, fejest ugrok Minah tanításába, ehelyett azonban magára hagytam. Ha mélyet szippantottam, még éreztem az illatát a bőrömön, de már nagyon halványam. Nem is baj ha felejtek – mondogattam halkan. Azzal segítettem magamon a legjobban, ha minden fájdalmat elhalványítottam, egészen addig, amíg teljesen el nem tűntek.

– Nem gondoltam, hogy ilyen hamar visszatérsz, de örülök, hogy nem tudsz létezni nélkülem – simított végig a combomon Yunho, és bár nem löktem el, nem is mentem bele a játékba. Mereven bámultam magam elé, és a boromat kortyoltam. Kellemesen gyümölcsös aromája volt.

– Vannak egyéb játékszabályok, amiket be kell tartanom? – kérdeztem tárgyaló hangnemben. Olyan volt ez, mint a munkánál. Addig a kisujjamat se mozdítottam meg, amíg mindent le nem tisztáztunk.

– Már mindent elmondtam. Már csak ez maradt – mondta Yunho, és átnyújtott egy barna borítékot. Szerződést sejtettem benne, vagy valamilyen zsaroló eszközt, de helyette más fogadott.

Kiejtettem a kezemből a csilingelő tárgyat, és majdnem a borospohár is követte, ami végül csak azért maradt a kezemben, mert abba kapaszkodtam. Yunho ördögi mosollyal húzta ki a borítékból a nyakörvet, és gondosan a nyakamra erősítette. Az apró fémkarikán erős karabiner függött, de a lánc nem volt túl nehéz, és amikor Yunho odarántott magához, nem volt igazán fájdalmas a fekete bőr szorítása.

– Mi vagyok én, a kutyád? – kérdeztem összeszorított fogakkal, miközben egyre inkább az ölébe nyomta az arcom.

– Nem, te csak egy tárgy vagy, amit használnak. Egy lusta, erkölcstelen kis kurva, akinek az a dolga, hogy odatartsa a formás kis seggét a nála nagyobbaknak.

Hirtelen úgy éreztem magam, mintha visszarepültem volna kilenc évet az időben. Akkor is használtak, akkor is úgy kezeltek, mint egy szexrabszolgát, de ezúttal még fájóbb volt az egész, mert az a férfi bánt így velem, akit egykor szerettem. Yunho minden egyes megmozdulása újabb darabokra törte a szívem.

Tettem, amit tennem kellett, a számba vettem, és úgy szoptam, ahogy szereti, de egy cseppet sem élveztem. Ez nem olyan volt, mint a párkapcsolatunk ideje alatt, vagy, mint amikor Yoochunnal csináltam. Egy végeláthatatlan projektben kellett részt vennem, aminek a munkaideje sosem jár le, és aminél büntetést kapok, ha nem szerepelek jól.

– Az enyém vagy – morogta Yunho extázisban, ahogy a hajamba túrt. – Örökre.

8. fejezet: Változások

Minah:

Sojin tényleg nagyon jól táncolt. Segített nyújtani, és megmutatott pár egyszerű koreográfiát, amit még a kezdő időszakában tanult. Nem sértődtem meg, amiért ennyire az alapoktól indultunk, nekem ez is több volt, mint amit magamtól kitaláltam volna. Az egész felkészülés jó hangulatban telt, amíg Yura meg nem érkezett.

– Bohóckodjatok csak tovább – legyintette, amikor felé fordultunk, és nyújtani kezdett. A magas copfba fogott haja minden mozdulatára himbálózott.

Sojin nem foglalkozott Yurával, mintha tényleg ott sem lenne, és tovább magyarázott. Én a tükörből néha a főgonosz irányába lestem, de nem csinált túl sok mindent, csak nyomott pár spárgát, aztán a forgásokat gyakorolta.

– Amúgy, meddig szerencsétlenkedtek még itt? – kérdezte hirtelen, amikor az italunkért mentünk. – Zavartok a koncentrációban.

Nem akartam emlékeztetni rá, hogy ő ajánlotta fel, hogy maradjunk, és amúgy se mehettünk még el, mert Yoochun még nem érkezett meg.

– Yoochun oppát várjuk – informáltam, mire lenéző grimaszt vágott.

– Én nem tudtuk máshol dugni?

Már éppen megszólaltam volna, hogy elküldjem a fenébe, de Sojin megelőzött.

– Ne Siwonból indulj ki, te szuka!

A két lány majdnem egymásnak ugrott, és csak Yoochun érkezése akadályozta meg a fizikai versengést. Junsu azonnal kiszúrta a feszültséget, és miután letette a magnót, udvariasan, de határozottan kiküldte Yurát a teremből. Úgy beszélt vele, mintha gyerek lenne, akinek a szájába kell rágni mindent.

– Akkor kezdhetjük? – kérdezte Yoochun mosolyogva, és intett Junsunak, hogy kapcsolja be a zenét. Legnagyobb meglepetésemre latin zene csendült fel, nem valami ismert diszkózene, amire lehetne rázni a csípődet.

Yoochun kinyújtotta felém a karját, és amikor a kezébe fektettem a sajátom, azonnal magához rántott. Még sosem tangóztam senkivel, de jól vezetett, csak annyi volt a dolgom, hogy rá hagyatkozzam. A tangóról mindig azt hallottam, hogy erotikus tánc, és ahogy Yoochun végigsimított a csípőmön, vagy a combomon, abban tényleg bőven volt erotika.

Miután végzett a vizsgáztatásommal, Junsu vette át a tanár szerepét, és mutatott pár mozdulatot. Tudott ám hullámozni rendesen, az biztos! Mégis, ahogy a tükörben néztem a kígyómozgását, kimelegedettem tőle. És ezzel nem csak én voltam így, Yoochun szeme is éhesen csillogott, ahogy a párját nézte.

A következő feladat egy koreográfia megtanulása volt, amit majd elő kell adnunk apucinak, ha hazaérkeznek, és Sojin se perc alatt megtanulta az egészet. Nekem még a megjegyzéssel is adódtak problémáim. Junsu nagyon figyelmesen kigyakorolta velem a nehéz részeket, és végül be tudtam hozni a lemaradást, de így sem voltam nagy tánctehetség. Nálam nem nézett ki jól, ha játszottam az agyam, és próbáltam nagyon szexi lenni. Túl robotos volt a mozgásom, és nem is éreztem magam jól benne.

– Rendben, lányok, mára ennyi – csapta össze a tenyerét Yoochun, és megkérte Junsut, hogy kísérje fel Sojint a büfébe egy forró csokira. A szőkén látszott, hogy nem tetszik neki, amiért elküldték, de teljesítette a kérését, és kicsit túlságosan is határozottan kiterelte Sojint a táncteremből.

Először megdöbbentem azon, ahogy Yoochun a falnak nyomott, majd hevesen kezdett verni a szívem, ahogy végigsimított a combomon, és felhúzta a derekára. Teljesen betakart a testével, és a sötétbarna szemeiben mintha apró lángok táncoltak volna. Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor Jaejoong ért hozzám. Feltüzelt, és elvette a józan gondolkodásom.

– Kezdem érteni, hogy Jaejoong mit kedvel benned – simított végig az arcomon, és mélyen lecsókolt.

Tiltakozni akartam, hiszen mégis csak járt valakivel, és nem akartam én lenni a hülye ribanc, akivel megcsalja, de Yoochun átvette az irányítást a gondolataim felett, és nagyon hamar a magnó mellett találtam magam a kemény asztallapon. Jól csókolt, mélyen és szenvedélyesen, miközben a kezei felhevítették a testem. Amikor viszont fel akartam tolni a pólóját, azonnal hátra lépett.

– Nem kellene tovább mennünk – sóhajtott fel, és megdörgölte a homlokát. – Ennyi elég volt. Már ebből is értem, hogy milyen vagy. Határozott, és erős férfi kell neked, hogy irányítson, de mellette nőnek is érezd magad. A kuncsaftok között elég nehéz ilyet találni, mert az ilyen férfiak ritkán kurváznak, de van egy-két lehetőség. Kezdésnek, új profilkép kell. A mostani nem passzol a személyiségedhez.

Ezzel én is egyet értettem, bár még egy kicsit kótyagos volt a fejem. Yoochun gálánsan lesegített az asztalról, és megkért, hogy menjek le a szépítő osztaghoz, és lehetőleg egész nap próbáljam meg elkerülni Junsút.

A sminkeseknek és fodrászoknak csak annyit mondtam, hogy Yoochun utasítására új portfóliót kell készíteni nekem, és hogy sokkal elegánsabb külsőt szeretne, mint az előző volt. Ennyi instrukcióból persze nem tudtad semmit kezdeni, és már öt perce álltam ott, úgy, mint egy idióta, amikor megjelent Junsu. Nem mertem a szemébe nézni, de ő is kerülte a pillantásom, és hűvösen osztogatta a parancsokat. A hajamat sötétebb árnyalatra festették, és hátul összefogták egy pillangós, strasszokkal kirakott csattal, a szememet pedig enyhe lila színnel emelték ki. A szálas műszempilla mellé zöldes-barna kontaktlencsét kaptam, hogy különleges legyen a pillantásom, az ajkaimra pedig babarózsaszín szájfény került. A körmeim tetszettek legjobban. Ezüst-fekete francia vonalvezetés, a gyűrűsujjaimon ragyogó strasszokkal.

A ruhám egy fekete hosszú ruha lett, tüllös szoknyával, de legjobban a mell alatt futó szalagok tetszettek. Maga a ruha egyáltalán nem lett volna előkelő, de a tollas vállrész egészen átalakította, és amikor közeliket lőttek rólam, igazi dámának tűntem. Nyugodtan hozzácsaphattam volna az éveimhez hármat-négyet, de a szokásostól eltérően ez nem szégyenérzettel társult, hanem büszkeséggel. Egy érett, határozott nőt láttam a portfóliómban, bár az is igaz, hogy ehhez a szerephez fel is kellett nőnöm. Nem csaphattuk be a kuncsaftokat.

– Állj meg egy pillanatra! – ragadott karon Junsu, amikor el akartam sétálni mellette. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni, de a testtartása kemény és feszes volt. – Gyere fel velem a kantinba!

Vártam, hogy mikor borítja rám az asztalt, vagy löttyint arcon a kávéjával, de egyik sem történt meg, csak hűvösen nézett a szemembe, és az ajakit vonallá préselte a visszatartott indulat.

– Egyenes leszek – kezdte határozottan. – Csókolóztál Yoochunnal?

– Igen – vallottam be. Nem szerettem titkolózni, és értelme sem lett volna. Junsu pontosan úgy nézett ki, mint aki mindenről tud.

– És ezt mégis hogyan képzelted? – tőrt ki belőle az addig visszatartott felháborodás. – Megtervezem a ruhádat, segítek neked táncolni, és ezt kapom cserébe? Tudtad, vagy nem tudtad, hogy együtt vagyunk? Persze, hogy tudtad! Nagyot csalódtam benned.

Lesütöttem a tekintetem, és szomorúan a kávémat kavargattam. Mikor váltam ilyenné? Hogy más barátjával kavarjak? Ez soha nem volt jellemző rám. Mindig is elítéltem az ilyen nőket, de úgy tűnik, ez a hely ilyenné változtatott. Túlságosan egyértelművé vált, hogy itt bárki hozzányúlhat a másikhoz. Vissza kellett térnem a realitás talajára, ha nem akartam, hogy olyan érzéketlen szajha legyen belőlem, mint Yura.

– Jól van, nem kell ennyire magadba zuhanni – dörrent Junsu, és bár a szavai mintha vigasztalásgyanúsak lettek volna, még kiérződött belőlük az indulat. – Yoochunt már lebarmoltam, és ha ünnepélyesen megígéred nekem, hogy nem történik ilyen újra, akkor nem fogom kitépni a hajad.

– Megígérem.

– Szuper! – csapta össze a tenyerét Junsu, mintha éppen a szemetet dobta volna a kukába, és más dolga nem is lenne aznapra. – Akkor ezt megbeszéltük. Most pedig menj szépen, és tetőtől-talpig készülj fel, mert találtam számodra munkát.

Junsu igazán nagyvonalú volt, hogy azok után is állást ajánlott nekem, hogy csókolóztam a párjával. Hálásan hajoltam meg felé, de továbbra sem mertem a szemébe nézni, és olyan gyorsan rohantam fel a szobámba, ahogy csak tudta. Junsu nem kötötte az orromra, hogy pontosan mit is kell majd csinálnom, csak annyit mondott, hogy elegáns ruhát vegyek fel. A fekete kisestélyi, amit az évnyitókon szoktam felvenni, tökéletesen megfelelt, elég volt felvenni hozzá néhány látványos kiegészítőt és máris nem volt olyan snassz.

– Dolgozni mész, drágám? – kérdezte Sojin, amikor kijött a fürdőszobából. A frissen mosott hajából áradt a mezei virágillat, és smink nélkül is csak úgy vonzotta a tekintetet. Nem is értettem, hogy miért állt a topok legalján. Csodálatos volt a szememben.

– Junsu oppa talált nekem valamit, bár azt nem árulta el, hogy mit.

– Ha Junsu oppa szerezte, akkor nincs miért aggódnod. Ő nagyon ért ahhoz, hogy mindenkinek azt válassza ki, ami hozzá illik. Ha tovább maradt volna a házban, biztosan sokakat felfuttatott volna.

Ahogy lementem a lépcsőn, megpróbáltam elképzelni, ahogy egy jóval fiatalabb Yoochun megteszi ugyanazt az utat, mint én, hogy az előtérben, egy jóval fiatalabb Junsu fogadja mosolyogva. Korábban bele sem gondoltam abba, hány ember fordulhatott meg ugyanazok a falak között, amik nekem is egy ideje már az otthont jelentették. Vajon hány szerelem és hány csalódás történhetett a szobák magányában, vajon mi történhetett azokkal a pillangókkal, akik már nincsenek itt, és milyen lehetett ez a hatalmas ház, mielőtt minden zugát betöltötték volna a kéjes sikolyok.

Jaejoong – 9 évvel ezelőtt – :

Vegyes érzelmekkel léptem be az üres épületbe, ahol már lepergett a falról a vörös festék, és a padló kikopott a legtöbb helyen. Kételkedve néztem a kopasz ahjussira, aki kivásárolt az előző helyről, azzal az ígérettel, hogy vele jobb életem lesz. Ez az épület jelenleg nem nézett ki jobban, mint az előző, csak sokkal kevesebben voltunk benne. Pontosan ketten. Ő és én.

– Ahjussi, melyik lesz az én szobám? – kérdeztem. Korábban egy nyugati stílusú weekend hotel lehetett, mert nem csak rengeteg szoba, hanem ételfelhordó is volt, a recepciós pultról és a kulcstartó kampókról nem is beszélve.

– Amelyiket szeretnéd. Itt van a térkép – terített ki egy óriási lapot a viseletes dohányzóasztalra, amin a szobákat jelölték tervezői jelekkel.

Találomra böktem rá az egyikre, mire Sukchun úr gondolkodás nélkül belefirkantotta, hogy Jaejoongie, és még egy szívecskét is kaptam mellé.

– Uram… Mennyit kapok a… szolgálataimért? – kérdeztem zavartan. Hiába állította azt, hogy nem mint kurva vásárolt meg, tudtam, hogy az életben semmi sincs ingyen. Bármit is művelt velem az exe, nem sajnálhatott annyira, hogy mindent visszatérítés nélkül nekem adjon.

– Jaj, Jaejoongie! Már mondtam, hogy nem akarok tőled semmi mocskosat. Úgy tekintek rád, mintha a fiam lennél. Te nem úgy fogsz itt élni, mint egy pillangó, hanem mint a pillangók tanítója. Sok tapasztalatod van, és jók a meglátásaid. Megmondtam. Ez a ház nem bordély lesz, és nem is disznóól, hanem egy gyönyörű üvegház, ahol kifejlődhetnek a lárvácskák.

Pontosan emlékeztem rá, hogy mit mondott nekem. „Jaejoongie, nem akarom, hogy mások is arra a sorsra jussanak, amire te. Szeretnék létrehozni egy olyan helyet, ahol biztonságosan művelhetik ezt azok, akik rászorulnak, és ahol talán megtalálhatják azt az életet, amit mindig is akartak. Szeretném, ha segítenél nekem ebben. Megtennéd?” Ha Sukchun úr két évvel ezelőtt mondta volna ezt nekem, minden szavát elhittem volna, de így kételkedtem. Kételkedtem abban, hogy lenne bármilyen szép is ebben a szakmában. Ez nem erről szólt. Itt mindenki csak játék babává vált, testté, amit úgy használnak, ahogy akarnak…

Összerezzentem a fájdalomra, ami a csuklómba hasított, pedig már két hete nem kellett bilincsbe verve aludnom, mégse tudtam szabadulni az érzésétől. A bőröm továbbra is vörös és sebes maradt, de a szívem és a lelkem ennél sokkal rosszabb állapotban volt.

 El kellett terelnem valamivel a figyelmem önmagamról.

– Szóval fel akarja újítani ezt a helyet? – kérdeztem.

– Igen. Te sokkal fiatalabb vagy nálam, és a fiataloknak mindig nagyobb a képzelőerejük. Csukd be a szemed, és képzeld el, hogy milyen legyen ez a hely. Mindent pontosan így fogok csinálni.

Gondosan körbenéztem abban a teremben, amit valószínűleg kártyázásra és italozásra használtak az itt megszálló pöfékelő urak, és átfestettem a színeket. A képzeletemben elmozdultak a falak, kinyíltak a vázákban hagyott virágok, és kellemes zongoraszó töltötte meg az épületet.

Már nem kellett becsuknom a szemem, ha kinyitottam, akkor is az új életemben találtam magam, ahol sötétvörös kárpitok borítanak mindent, ahol a csillárokból kristályok lógnak alá, ahol az ebédlő bár úgy néz ki, mint egy iskolai menza, az asztalok tiszták és stílusosak, az étel pedig mennyei. Az emeletre lift vezet, amit csak az igazán ügyesek használhatnak, a korlátok fából készültek, és mindig frissen lakozottak, a szobákban két ágy fekszik, hogy soha senki ne lehessen magányos, és ahol az egyik emeleten csak irodások dolgoznak. Nem olyan uzsorás rohadékok, mint az előző helyemen, akik folyton csökkentik a fizetést, és minden mocsadéknak kiutalják az embert. Gondos nyilvántartás, egyeztetés, bérkalkuláció, könyvelés és makulátlan pajzs az állam felé. Olyan hely kellett, amit Sukchun is mondott. Nem disznóól, hanem palota, nem kínzóterem, hanem biztonság, nem ház, hanem otthon.

Minah:

Junsu egy férfiklubba vitt, ahol italokat kellett felszolgálnom, és beszélgetni a fáradt üzletemberrel. A testemet nem kellett senkinek odaadnom, maximum annyi történt, hogy az urak megfogták a combom, vagy belecsókoltak a nyakamba, ez mentálisan volt fárasztó munka. Mert mindenre oda kellett figyelnem, és nem volt elég, ha okosan hümmögtem vagy szépen mosolyogtam, a férfiak társalogni akartam velem. Igaz, hogy egyetemista voltam, és a szüleimtől is jó etikettet tanultam el, azért a gazdasági helyzet elemzése nekem is gondot okozott. Mindenesetre a férfiak meg voltak elégedve velem, és szép kis borravalót hagytak ott egy-egy beszélgetés után.

Junsu elégedetten számolta a bankókat, és majdnem a felét oda is adta nekem, amikor beszálltunk az autóba.

– Ügyes voltál. Ha nagyon nem kapnál munkát, ide bármikor eljöhetsz. Szereztem neked beléptető kártyát.

– Köszönöm. Nagyon kedves vagy – tettem el a táskámba az igazolványt, és mélyen meghajoltam Junsu felé. – Még egyszer bocsánatot kérek azért, amit történt.

– Jaj, felejtsük már el! – nyögött fel Junsu, és kinyitotta a mini hűtőt. – Inkább ünnepeljünk, hogy jól szerepelt a portfóliód. Remélem, Jaejoongnak is tetszeni fog.

Egy hétig csináltam ezt a munkát, és mindig Junsu autójával jöttünk haza.

Aznap este is hosszasan kocsikáztunk, pedig a bázis nem volt túl messze a klubtól. Élveztem Junsu társaságát. Nagyon sokat viccelődött, de komoly dolgokról is lehetett vele beszélni, és miután mindketten kellően felengedtünk, megmertem kérdezni, hogy milyen volt az élete, amikor még a házban lakott.

– Yoochunnal majdnem egyszerre kerültünk oda, és akkoriban Jaejoong volt ott az istencsászár. De tényleg! És ráadásul úgy is viselkedett. Nem mondom, hogy szemét volt, mert ő mindig nagyon törődött az emberekkel, inkább… olyan herceg. Tudod, érzékeltetette a környezetével, hogy ő itt apuci fia, és ezzel olyan kiváltságok járnak, amivel fölénk kerekedik. Aztán megkapta Yoochunt szobatársnak.

Jaejoong – hat évvel ezelőtt –:

Dühített ez az egész. Miért kaptam hirtelen szobatársat? Az első naptól kezdve egyedül voltam, és apa megígérte, hogy az én szobám az én birodalmam, most mégis hozzám osztotta be az egyik új srácot. Ráadásul nem is fért be újabb ágy a szobámba, mert teljesen úgy rendeztem be, hogy ez lehetetlen legyen. A bútorokat pedig nem voltam hajlandó arrébb tolni.

– Akkor alszotok egy ágyban. Mi ebben a meglepő? – húzta meg apa a vállát, amikor panaszkodni kezdtem.

– Apuci, ez a saját szobám. Ilyenkor nem dolgozom. Itt azok a szabályok élnek, amiket én hoztam, és csak akkor alszik valaki az ágyamban, ha én úgy akarom. És én nem akarok Yoochunnal osztozkodni.

– Pedig kénytelen leszel – zárta le a vitát. – És meg ne tudjam, hogy szegény fiúnak a földön ágyazol meg! Ne hozz rám szégyent!

Dühöngve mentem vissza a szobámba, és ledobtam magam az ágyra. Elhatároztam, hogy pokollá fogom tenni az új fiú életét, és megfenyegetem, hogyha pofázni mer, akkor… Még csak a gondolat végére sem értem, amikor rájöttem, hogy nem tehetem ezt. Nem tagadhattam meg önmagam. Emlékeztem rá, hogy milyen érzés volt a koszos földön aludni odaláncolva a radiátorhoz, elviselve az idősebbek kínzásait. Hogy ahelyett, hogy pokrócot hoztak volna, vagy ellátták volna a sérüléseimet, csak leköptek és újakat okoztak.

Ettől függetlenül még érzékeltettem az új sráccal, hogy nem örülök a helyzetnek. Na, meg én voltam a rangidős, és ezt neki is tudnia kellett. Siwon ide, vagy oda, én voltam a legjobb a fiúk között, és az egész hely az én gyermekem volt. A pillangóknak úgy kellett táncolnia, ahogy én kitaláltam a koreográfiát. Egy újonnan érkezett kis molylepke nem szabotálhatta a tekintélyemet csak azért, mert egy helyen aludtunk.

– Helóka! – húzta be Yoochun jókedvűen a szobámba a bőröndjét, és leült mellém az ágyra. – Yoochun vagyok – nyújtott kezet, de nem fogadtam el, csak flegmán rápillantottam.

– Az amerikai srác?

– Igen – bólintott. – Szólíthatsz Mickynek is, ha szeretnéd. Amikor kicsi a hajam, azt mondják, hasonlítok Micky egérre.

– Ezzel biztosan vonzani fogod a kuncsaftokat, Micky – jegyeztem meg gúnyosan, és elkezdtem vizsgálgatni a körmeimet. Mindegyik tökéletesen egyformára volt vágva, és semmilyen hibát nem szúrhattam ki, de meg akartam tartani a hűvös atmoszférát, még akkor is, ha Yoochun kedves lelkesedése úgy telepedett a szobára, mintha egy idegesítő hősugárzó lenne.

Amikor rájött, hogy nem akarok haverkodni vele, elkezdett kipakolni, és már csak ezért is meg tudtam volna ölni. Oda tette a béna, lógós ruháit, ahol az enyémek is voltak, a béna, ósdi szandáljai kitúrták a helyet a márkás cipőim elől, és vagy egy millió kalapot felhalmozott a felső polcon.

– Ha lehet, amerikai zászlót ne tegyél ki! – pillantottam a bőröndjére, ami valahogy nem akart kiürülni.

– Koreait szabad? – kérdezett vissza pimaszul. A hangjából csak boldogság áradt, de én éreztem a tüskét. Visszavágott. Vissza mert pofázni nekem! És én nem tudtam leütni a labdát.

– Semmilyet nem szabad! Igazából levegőt sem szabadna venned, amíg nem engedem meg.

Yoochun szándékosan dühített, ebben biztos voltam. Mert miután vett egy hatalmas levegőt, tényleg úgy tűnt, hogy nem fogja kifújni. A feje már kezdett ijesztően vörös lenni, és bekönnyezett a tekintete is, de csak akkor lélegzett fel, amikor rákiabáltam, hogy ne ölje már meg magát.

Ki kellett mennem futni pár kört a parkba, hogy ne őrüljek meg. Kaptam egy idiótát. Nem is, kaptam egy okos idiótát! Ezek voltak a legveszélyesebbek. Teljesen hülyének tettették magukat, de közben úgy irányítottak, mint egy idomár az oroszlánt. Nem akartam, hogy ez a fiú a fejemre nőjön.

Határozottan érkeztem vissza, de Yoochun nem találtam a szobánkban. Nem akartam a keresésére indulni, mert azért ennyire nem érdekelt, hogy mit csinál, de a kantinban mégis összefutottunk. Őt látszólag mindenki imádta, amíg engem elkerültek. Részben tudtam, hogy ezt magamnak intéztem el, de én csak az ő javukat akartam. Ha nem néztek fel rám, akkor nem is fogadták meg a segítségem. Részben viszont azért zavart, hogy egyedül vagyok, és szerettem volna, ha van valaki, aki leül mellém, és elmeséli, hogy milyen volt a napja.

Elszontyolodva kanalaztam be a vacsit, és mire visszaértem a szobámba, teljesen elkedvtelenedtem. Már arra sem maradt lelki erőm, hogy kicsináljam Yoochunt. Egyszerűen csak bebújtam a takaróm alá, hátat fordítottam neki, és a párnába fúrtam a fejem. A könnyeimet felszívta a puha huzat, a testem pedig nem rázkódott. Megtanultam már némán sírni.

Amikor megéreztem a derekamon Yoochun kezét, majd a testét, ahogy gondoskodóan a hátamnak simul, megdöbbentem. Nem csak azon, hogy alig fél napos ismeretség után hogyan mer hozzám érni, hanem azon, és főleg azon, hogy honnan tudja, hogy pontosan erre lenne szükségem. Tényleg ennyire látszik rajtam, hogy magányos vagyok? Pedig próbáltam érzelemmentesnek tűnni, amikor átléptem a küszöböt.

– Igen, leszek a barátod – súgta Yoochun a fülembe, és még szorosabbra vonta az ölelést.

– Nem is mondtam neked semmi ilyesmit – tiltakoztam rekedten, de maximum a hangomban lehetett némi erő.

– De én hallom – hárította el a tüskéket, amikkel körbevettem magam, és szépen lassan levezette a kezét a hasamra.

Először azt hittem, hogy ki akar kezdeni velem, aztán rájöttem, hogy csak simogat. Fel és le, lassan és melegen. Egészen elgyengültem a karjában. Amikor megfordított, és lágyan a számra tapadt, kihagyott egy ütemet a szívem. Ha nem tudtam volna, hogy ez lehetetlen, még azt is megkockáztattam volna, hogy első látásra belém szeretett. Persze, ez nem így volt.

Yoochun egyszerűen csak meghallotta a lelkem segélykiáltásait, és felajánlotta a sajátját, hogy együtt osztozzunk a terheken. Nem sokkal az előtt, hogy a testünk először eggyé vált, a lelkünk is egy lett, és ezt semmilyen szerelem nem tudta szétszedni. Nem számított, mennyire voltunk távol egymástól, elég volt rá gondolnom, és megnyugodtam. Hálás voltam az életnek, hogy anélkül is találtam valakit, akire támaszkodhattam, hogy egymásba szerettünk volna. Mert Yoochunnal sosem tápláltunk ilyen érzéseket egymás iránt. Ez még a szerelemnél is erősebb volt. Tiszta szeretet és megértés, ahol még szavak se kellenek.

Minah:

– Szóval Yoochun tette olyanná Jaejoongot, amilyen most? – kérdeztem, amikor megálltunk a pirosnál. A sofőr a váltóra tette a kezét, és a zebrán megindultak az emberek. Az autó kemény váza mintha kizárta volna a külvilágot, semmit nem fogtam fel az illatokból és a szél simogatásából.

– Nem. Yoochun csak emlékeztette arra, hogy milyen valójában. Jaejoong azt hitte, hogy csak akkor néznek fel rá, ha elszigeteli magát, Yoochun pedig megmutatta, hogy milyen az, ha barátként tisztelnek valakit. Jaejoong megértette, hogy nem mesternek, vagy tanítónak, hanem bátynak kell lennie ahhoz, hogy segíthessen másokon.

– És soha nem veszekedtek?

– Dehogy is nem! Főleg miattam. Jaejoong féltékeny volt, amiért Yoochun több időt töltött velem, mint vele, amikor pedig el akartunk költözni, hatalmas balhét csapott. Persze nem nyilvánosan, csak a szobájuk magányában, én is csak azért tudok róla, mert Chunie elmesélte.

Pedig Jaejoong nem tűnt birtoklónak. Mindenkivel jóban volt, és egyszer ezzel, egyszer azzal beszélgetett, senkit nem tulajdonított ki magának, pedig volt elég mentoráltja, akiket könnyedén az ágyasává tehetett volna.

Elég volt átlépni a küszöböt, már tudtam, hogy hazaérkeztek. Hyuna hangja betöltötte az egész alsó emeletet, ahogy parancsolgatott. Amikor elszáguldott mellettem, a vörösbarna haja úgy szállt utána, mintha köpeny lenne, bár lehet, hogy csak a párducmintás sálja tehetett az egészről.

– Hogy ülsz te ott? – pirított rá az egyik lányra, aki átvetette a lábát a barátnőjén. – Elmegyek nyaralni, és kuplerájra jövök haza?!

Őszinte mosoly ült ki az arcomra. Tényleg hiányzott már Hyuna, de főleg Jaejoong, aki az enyémhez hasonló ábrázattal támasztotta a lépcsőt. Yoochun a lábánál ült egy almát majszolva, és az orra alatt motyogott valamit, amitől Jaejoong arcán még szélesebbé vált a mosoly.

– Most, hogy megjöttél, mi már mehetünk is, igaz? – pacsizott le vele Junsu. Az egy hét teljesen elmosta közöttük a feszültséget. – Remélem, szóltál a recepción, hogy tartsák meg a helyet.

– Hát, azt nem ajánlanám, hogy rögtön abba a szobába menjetek, ahol mi voltunk, mert… – kezdte vigyorogva, aztán észrevette, hogy ott vagyok, és elharapta a mondatot. – Majd elmondom – zárta le a beszélgetést Junsúval, és felém fordult. – Mi a helyzet veled, virágszálam? Hogy megy a meló?

– Hát… Lassan? – kerestem a szavakat. Junsúval jól ment a férfi klub, de még mindig nem kerestek befolyásosabb ügyfelek. Igazából mióta Jaejoong lelépett, egyetlen egyszer se kellett szexelnem senkivel. És bármilyen furán is hangzott ez, nem örültem neki. Ilyen tempóban sose fizettem ki a tartozásom.

– Ne aggódj! Majd intézkedem. Ügyi leszel – simított végig az államon, és mintha tudta volna, hogy Hyoyeon rá akar ugrani, megfordult.

Hyoyeon úgy csimpaszkodott rá, mint egy kismajom, szerintem neki hiányzott a legjobban. Jaejoong hálaként apró csókot nyomott a rózsaszín ajkakra, de amikor a szőke mentoráltja megkérte, hogy töltse vele az éjszakát, visszautasította.

– Fáradt vagyok, bébi. Ma csak a kispárnámmal szeretnék aludni.

– Nincs is kispárnád, oppa! – ráncolta össze a homlokát Hyoyeon.

– És te azt honnan tudod? – pöckölte meg játékosan az orrát Jaejoong, majd megveregette Yoochun vállát. – Gyere, beszéljünk!

Junsu figyelmeztetően nézett a barátjára, de ő csak ragyogó mosollyal reagált, és miután szájon csókolta, el is tűnt Jaejoonggal az emeleten. Biztosan volt még mit megbeszélniük. Yoochun lelkiismeretesen figyelt a lányokra, ráadásul a vizsgával kapcsolatosan is részt vett egy megbeszélésen. Még sosem gondoltam bele ebbe, de ezzel a melóval rengeteg olyan folyamat is együtt járt, amit mi nem láttunk. Helybérlések, üzleti tárgyalások, tánctanárok és egyéb szépségszakértők alkalmazása úgy, hogy közben ne ítéljék el őket prostitúcióért. Sukchun sok évnyi börtönt kapna, ha ez kiderülne, a pillangókról nem is beszélve.

– Hyoyeon, apuci is megérkezett már? – kérdeztem a barátnőmet, aki még mindig el volt keseredve egy kicsit, amiért Jaejoong lepattintotta.

– Az irodájában van.

Szerettem volna megbeszélni vele a tartozásom ügyét, mert az egyetemi tandíjamat a legutóbb jegeltük, azóta viszont megkaptam a jelentést, hogy a fegyelmi tárgyalás eredményétől függetlenül az eddigi tandíjamat vissza kell fizetnem az államnak.

– Bejöhetek? Minah vagyok – kopogtam be a félig nyitott ajtón. Megpróbáltam nem belesni, nehogy valami olyat lássak, amit nem szabad.

– Persze, szívem. Gyere csak!

Sukchun ragyogott. Olyan boldogság ült az arcán, ami könnyen átragadt másra, és hiába szerettem volna vele üzleti ügyekről beszélni, folyamatosan a nyaralásról, meg a lányáról beszélt. Hogy milyen csodálatos, bátor lány, aki gyönyörűséges virággá nőtt az elnyomó gaz ellenére is. Gondolom, ez utóbbi volt az ex felesége. Ha jobban belegondoltam, alig tudtam valamit azokról, akikkel együtt éltem, és lehet, hogy hülyeség, de eszembe jutott egy ötlet, amivel összehozhattuk a pillangókat.

– Apuci, lenne egy ötletem… Elmondhatom?

– Persze. Minden kreatív feltevést pártolok.

– Azt nem tudom, hogy mennyire kreatív, de… Nemrég beszélgettünk Junsúval arról, hogy milyen volt itt az élet régen, és arra gondoltam, hogy… Szóval, ha mindenki ráért, akkor tarthatnánk visszaemlékezős esteket. Mint az iskolákban, amikor tematikai hét van. Rakhatnánk ki régi képeket, vagy meghívhatnánk olyan pillangókat, akik régen itt dolgoztak. Mint Junsu és Yoochun. Én rengeteg dolgot tanultam tőlük, és biztos hasznos lenne mások számára is, ha akadály nélkül kérdezhetnének tőlük.

Sukchun sokáig nem szólt semmit, majd papírt ragadott, és tollastól áttolta az asztal felém eső oldalára.

– Dolgozd ki! Tervezd meg az egészet, és megcsináljuk. Szerintem pompás ötlet. Még a vizsgára is jó felkészítés, ha a régi rókák trükkjeit lesitek el. Ráadásul engem is érdekelne, hogy kivel mi történt. Vannak olyanok, akikkel már évek óta nem beszéltem.

Miután ezzel megvoltunk, megbeszéltük a pénzügyi dolgaimat is, és ahhoz képest, hogy attól féltem Sukchun majd húzni fogva a száját, könnyen beleegyezett. Úgy tűnt, a felvetésemmel meggyőztem arról, hogy van bennem potenciál. Rengeteg pénzt kölcsönzött nekem, és hiába a kedvessége, üzletember volt. Vissza kellett térülnie a befektetésének.

Jaejoong:

Jól esett végigdőlni az ágyon, és magamba szívni az ismerős illatokat. Bora Bora mesés hely, de a szobámnál nincsen békésebb. Nem akartam aznap senkivel összebújni, a magány ezúttal nem keserű és fájdalmas volt, hanem békés és simogató.

– Hyung, ez neked jött! – nyitott be Siwan, és az ágyamra dobott egy fehér borítékot. – Nem tudom ki küldte.

– Köszi, Siwanie. Aztán húzzál bele a nyomozásba, mert Sherlock felsír tőled a polcomon!

– Rendben, hyung. Már rajta vagyok az ügyön.

Szerettem volna, ha kiderül, hogy ki nyúlkált a gépben, ráadásul az is aggasztott, hogy Minah miért kap olyan kevés munkát. Yoochun megmutatta a portfólióját, és hihetetlenül dögösen festett rajta, nem értettem, hogy miért nem harap rá senki. Gyorsan meg kellett oldani az ügyet, mert a többiek nem sokáig fogják tolerálni, hogy ilyen keveset dolgozik. Nem akartam, hogy kiutálják maguk közül.

A borítékon azonnal megismertem a kézírást, és elgondolkodtam rajta, hogy olvasás nélkül felgyújtom az egészet, de túlságosan kíváncsi voltam. Nem abban reménykedtem, hogy újra akarja kezdeni, mert már nem hittem a hazugságaiban, és nem is akartam újra a pasija lenni, de azt nem bántam volna, ha legalább bocsánatot kér az elmúlt öt évért.

A ragasztócsíkot végül határozottan téptem fel, mégis nagy levegőt kellett vennem, mielőtt szétnyitottam a papirost, mert túlságosan remegett a kezem. A szemeim úgy siklottak a jeleken, hogy vagy kétszer-háromszor el kellett olvasnom ahhoz, hogy felfogjam a tartalmát.

Jaejoong!

Vagy ezerszer megírtam azt, aminek te most a végső verzióját olvasod. Egy füzetnyi lapot elhasználtam csak arra, hogy eldöntsem, hogyan szólítsalak, de végül úgy éreztem, nem érdemled meg a becézgetést.

Most biztosan ki vagy akadva, és azt kérdezgeted, honnan veszem a bátorságot, hogy ezt mondjam, hiszen szörnyű dolgokat tettem veled. Tényleg kihasználtak. Tényleg élveztem a tested minden egyes szegletét, mert még mindig megőrülök érted, de sosem hazudtam. Sohasem mondtam, hogy randizunk, vagy titkos viszonyt folytatunk. Mindig csak a szexről szólt. Megkérdeztem, hogy nem degradáló-e neked az, hogy fizetek érte, de azt mondtad, ez így tisztességes, mert csak munkáról van szó. Te mondtad, emlékezz rá!

Tudtad, hogy csak dugunk. Tudtad, hogy nem fogom újrakezdeni veled. Tudtad, hogy nem fogom elhagyni a feleségem miattad, és mégis hisztériát csaptál. Jó, mindig is olyan voltál, aki csak magának akart, és megöltél mindenkit a tekinteteddel, aki a közelembe jött, de azt hittem, hogy felnőttél. Tényleg ilyen aljas vagy? Tényleg ennyire gyerekesen aljas?

Tönkreteszed a házasságom? Jól van. Boah csak egy nő. Egy a sok közül, még rengeteg másik van. Kedveltem őt, kellemesen eléltünk együtt, és ezt még el tudtam volna engedni. Ha csak a házasságomat teszed tönkre, azt még meg tudtam volna bocsátani.

De hogyan mertél befeketíteni a szüleim előtt? Hogyan tehetted ezt? Ismered őket. Voltunk otthon együtt. Tudsz rólam mindent. Tudod, hogy az apám milyen ember, és mégis ezt tetted. Miért nem ütöttél meg? Miért nem üvöltöztél mindenfélét Boah előtt? Miért nem kameráztad le, ahogy kefélünk, és küldted el neki, hogy egye meg a fene, hogy jobban élvezem a te tested, mint az övét? Bármilyen rohadt szemét, mocskos dolgot tehettél volna, mert nem érdekelne. De, hogy… A családomat? Komolyan?

Jaejoong, még a bűnözők között is szent a család. Még náluk is halál jár azért, ha valaki a másik rokonait bántja, vagy próbálja bántani… Tényleg így akartad? Belegondoltál abba, hogy én mit tudok rólad? Belegondoltál abba, hogy neked is van családod, és én is jártathatom a számat?

Gondolom, nem. Csak picsáskodtál, meg hajtott a bosszúvágy, mert nem akartam megint összejönni veled. Ne engem hibáztass! Hibáztasd magad! Te tehetsz arról, hogy ezt kell tennem. Mert ugye nem gondoltad, hogy ennyiben hagyom? Ugye nem gondoltad, hogy lenyelem ezt? Ugye nem?

Ostoba voltál. Tényleg sajnálom, hogy ez lett belőlünk. Már hamarabb rá kellett volna jönnöm, hogy még mindig gyerek vagy.